Kezdő anyaként az ember annyi tanácsot kap, hogy azt sem tudja mihez kezdjen. Ahány ember, annyiféle válasz az egyes problémákra. Ami számomra meglepő, ahogy Édesanyák képesek egymás torkának esni a különböző fórumokon a nézőpontjuk védelmében, bizonygatva a saját igazukat, ezzel elfedve a saját bizonytalanságukat. A kommenteket olvasva a vita sokszor inkább hasonlít iszapbirkózáshoz, mint anyukák beszélgetéséhez. Szinte nincsen olyan téma, amin ne lehetne jól összeveszni, minden apró részletbe belekötni.
Minden jó szándékunk ellenére hibák sorait követjük el, amik csak jóval később derülnek ki. Sokat segít, ha merünk a szívünkre, a megérzéseinkre hallgatni, figyelünk a gyerekeink jelzéseire, akkor tudjuk, hogy mi a teendő. Nem kell könyvek tucatját, tanácsok ezreit elolvasni, amik sokszor szöges ellentétei egymásnak. Szükségtelenné válnak a különböző tréningek, leszoktatások, rászoktatások, mert észrevesszük, amikor készen állunk, anya és gyerek is, a következő lépésre, megértünk a változásra, ami így végbemegy jó formán egyik napról a másikra szívszaggató sírás és lelkiismeret-furdalás nélkül.
Anyának lenni nem könnyű, nem egzakt tudomány. Hiába van több gyerekünk, több tapasztalatunk. Ami az egyiknél bevált, az nem biztos, hogy működik a másiknál. Nincsen tökéletes recept, amit, ha követnénk, akkor minden zökkenőmentes lenne. Ahány gyerek, ahány anya, annyi jó megoldás létezik. Az biztos, hogy mindenki a legjobbat akarja a saját gyerekének, senki sem akarja halálos veszélynek kitenni. Ha ezt elfogadjuk, akkor talán képesek leszünk arra, hogy földbe döngölés helyett, meghallgassuk és támogassuk egymást: “Bízz magadban, ha nektek így jó, csináld így!” Itt lenne az ideje, hogy tiszteljük a másik anyát, az erőfeszítéseit, a küzdelmeit. Aki, pont úgy, mint mi a lehető legtöbbet, legjobbat szeretné adni a gyerekeinek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: