Enni nagyon is szeretek, de főzni utálok. Ezt a mai világban elég ciki bevallani, amikor már szinte mindenki jelentetett meg szakácskönyvet. Ráadásul a környezetemben is sok jó szakács van, akiktől éppenséggel megtanulhattam volna főzni, de sohasem érdekelt a dolog.
Akkor kezdtem el „főzőcskézni”, amikor elköltöztem otthonról. Gondoltam, majd egyszerűen megoldom készételekkel. De egy hónap elteltével már rájuk nézni sem tudtam. Ugye, aki házi koszton nő fel…
Így kénytelen voltam elkezdeni főzni. A főzőműsorok is pont akkor tájt váltak népszerűvé. Jamie Olivert nézve igazán nem tűnt nehéznek a dolog. Pedig az volt, főleg, hogy egy normális teát sem tudtam összehozni, nemhogy ennél bonyolultabbat alkotni. Az egyik legnagyobb kihívást a rántás és a habarás elkészítése jelentette. Ezt a két dolgot valamiért minden egyes szakácskönyv köztudottnak veszi, pedig nem az. Odáig eljutottam, hogy liszt kell hozzá, de még mi más? Ilyenkor telefonos segítséget vettem igénybe, legalább a hozzávalókat megtudtam, de hogy mikor jó a rántás vagy, hogy hogyan nem lesz csomós a habarás nem volt ilyen egyértelmű. A “legjobb” tanács, amit vagy ezerszer hallottam: “Érzés szerint!” Nagyszerű, de maximum annyit éreztem, hogy a főztöm megint mehet a kukába. Anyósom próbált tanítgatni, amikor náluk voltunk, de a főzőtudomány leperget rólam, mint kutyáról a dér. Ő olyan egyszerűen megoldott mindent, de mire egyedül nekiálltam volna, már nem emlékeztem bizonyos fogásokra. Még egy aprólékos szakácskönyvet is írt nekem, hátha belejövök.
15 év próbálkozás, gyakorlás után, már egész széles az ehető étel repertoárom, bár még most is előfordulnak bakik. Tegnap például egy adag tésztát borítottam bele a mosogatótálcába a szűrő helyett, így kezdhettem elölről. A múltkoriban a borsólevesemet, majdhogynem késsel villával kellett enni, olyan sűrű lett. A férjem viccesen megjegyezte, ha tovább szeretném fejleszteni a főzőtudományomat menjek csal el nyugodtan egy tanfolyamra, de semmi esetre se Gordon Ramsayhoz…
Az egyetlen konyhai művelet, amit élvezek, az a sütés. Igaz, bonyolult dolgokba nem vágok bele és nem is kell minden nap előállítanom valamit, csak amikor kedvem van hozzá. A sütés az olyan egyértelmű. A receptek grammra pontosan, lépésről-lépésre meg vannak adva, így nem lehet őket elrontani. Szeretek kézzel dagasztani, imádom az illatokat. A sütiket mindenki szereti, senki sem panaszkodik, hogy jaj, anya ez nem a kedvencem. Még a gyerekek is beszoktak segíteni, így egész jó programnak is, bár utána többet kell takarítanom, ráadásul még a porontyokat is lezuhanyoztathatom.
Valószínűleg sosem leszek egy Nigella Lawson, de nem gondoltam volna, hogy egyáltalán ilyen szintre eljutok. Most már biztos, hogy senki sem fog éhen halni a környezetemben. Sőt apósom szerint én csinálom a legjobb rakott krumplit a világon!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: