Skóciából jelentkezem

Az utóbbi időben kicsit eltűntem. Akár szó szerint is vehetnénk tényleg eltűntünk családostul. Majdnem 3 hete felpakoltuk kiscsaládunkat és elköltöztünk Skóciába. Nem tudtuk elképzelni, hogy ilyen siváran éljük le az életünket. Azért is találtuk ki az év elején a 2014-es mottónkat: Élj! De hiába próbálkoztunk, egyik nap múlt el a másik után, anélkül, hogy bármi emlékezetes történt volna. Képtelenek voltunk megteremteni azokat a lehetőségeket, amiket szerettünk volna. Gyakran kérdeztük egymástól vagy csak magunktól: Mit fogunk így tudni a növekedő gyerekeinknek megmutatni a világból? Mire fogunk visszaemlékezni, majd öregkorunkban? Úgy gondoltuk, hogy készen állunk egy közös nagy kalandra, amitől azt reméljük, hogy valóra tudjuk váltani az álmainkat. Két hét alatt elintéztünk mindent. Összepakoltunk 4 bőröndnyi cuccot, bezártuk a házunkat a hátunk mögött, és irány Skócia.

Éltünk itt már korábban, igaz akkor még a gyerekek nem voltak meg, csak tervben. Szerencsére volt annyi kapcsolatunk, hogy a férjemnek találjunk munkát és tudtuk, hogy hol szeretnénk lakni. Az elmúlt 3 hétben itt is sikerült elintéznünk mindent, pl. bankszámla, lakhatás, iskola. Ez a pár hét alatt már több élmény ért bennünket, mint az elmúlt 5 évben összesen. Sikerült megszabadulnunk a fásultságtól, az új kihívásoktól új erőre kaptunk. Élvezzük a sok látnivalót, az új ízeket, szagokat, zajokat. Jó újra angolul beszélni. A gyerekek nap, mint nap új felfedezni valót találnak, esténként hullafáradtan zuhannak az ágyba velünk együtt.

Igaz, hogy még csak rövid ideje vagyunk itt, most még minden olyan, mintha nyaralnánk. Lesznek itt is hétköznapok, de már most úgy érezzük, hogy megérte. Ha nem vágunk bele valószínűleg örökké sajnáltuk volna, hogy miért nem próbáltuk meg? Hogy Boccaccio-t idézzem: “Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg.”