Amint ráébredsz arra, gyereket vársz az öröm mellé egy új érzés is beköltözik a szívedbe, az aggódás: “Ugye, minden rendben? Nincsen semmi baja? Csak egészséges legyen!” Az esetek nagy részében minden simán, nagyobb ijedtség nélkül megy, és kilenc hónap múlva a kezedben tartod a legtökéletesebb, leggyönyörűbb, nyekergő, rózsaszín kicsi csomagot.
Ha eddig néha aggódtál, akkor most már lesz, hogy félni is fogsz: “Túl keveset eszik! Hogyhogy még mindig alszik? Biztos valami baja van. Nem kellene már tudnia mászni?” Ami késik, nem múlik, egyszer csak elhagyja a vízszintes pozíciókat és elindul, elkezd mászni, felkapaszkodni, menni, bele a nagyvilágba. A te félelmeid is új szintre lépnek, rettegés lesz belőle, ami olykor pánikba csap át: ” Úristen, mi volt ez a zaj, csak nem a gyerek gurult le a lépcsőn? Vigyázz, leesel! Nem szabad, forró!”
Néha hiába vagy karnyújtásnyira, nem érsz oda időben, hogy megmentsd, és az addig tökéletes, mindentől védett babácskádon lesz egy hatalmas búb, horzsolás, heg. Először magadat hibáztatod, aztán a következő pillanatban rájössz, hogy mekkora felelősség van a válladon, hogy valahogy felneveld a gyereked épségben. De hát mégsem lehetsz folyamatosan a sarkában olyan 25 éves koráig, mire elég okos lesz, hogy magára vigyázzon.
Így elkezdesz imádkozni Istenhez, Buddhához, Krisnához, az Őrangyalokhoz, Bárkihez, hogy vigyázzanak rá, akkor is, amikor te éppen nem vagy a közelben.
