A hálószoba, a nyugalom szigete kellene hogy legyen. Ahol jó felébredni reggel és ki tudod pihenni magad éjjel. Ne legyen telezsúfolva mindennel. Ne itt legyen a dolgozósarok vagy a TV.
Túl akartam lenni a nehezén, így rögtön a ruhásszekrénnyel kezdtem. Három kupacba osztottam a ruhákat marad, továbbad, kidob. Nem volt túl nehéz eldönteni, hogy mi melyik kupacba kerüljön, nem úgy, mint a gyerekruhák esetében. Életem párja is átválogatta a cuccait. Aztán szépen kitörölgettem a szekrényeket és mehettek vissza a ruhák a helyükre.
Következtek az éjjeli szekrények, amik szinte üresek, mert a gyerekek állandóan kipakolnak belőlük. A könyvek és az olvasó lámpák is eltűntek már egy ideje. Végül is fölösleges könyveket őrizgetnem az ágyam mellett, amiket mostanában úgy sem fogok elolvasni. A szekrénykéket és a fiókokat is áttöröltem és kész is. Milyen jó, hogy a gyerekek segítenek a rendrakásban, igazi mini lakberendezők.
Utolsóként maradt az ágy, díszpárnáink soha nem is voltak, csak egy egyszerű ágytakarót használunk. Így reggelenként gyorsan megy az ágyazás. Ágynemű csere, kis igazítás,mert közben a “kölykök” összeugrálták, a kisimogatott takarót. Még az ágyunk fölé szeretnénk egy családi képet nagyíttatni illetve az ablakban áll egy orchidea, elég minimalista, nem? Azért remélem idővel még visszakerülnek az olvasó lámpáink, mert nincs is jobb este lefekvés előtt néhány oldalt olvasni.
Ötletekért, nézd meg a pinterest oldalam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: