Mindig is szerettem sportolni, de amióta a gyerekek megszülettek, szinte lehetetlen megszervezni, hogy én normális időben (értsd: nem hajnalban vagy éjjel) elszabaduljak rendszeresen mozogni. Így kellett valamit találnom, amit én is és a gyerekek is élveznek. Így jött képbe a biciklizés.
Vettünk egy bicikli utánfutót, amibe két gyereket lehet beültetni, a kicsit még babahordozóban. Szépen becsatolom őket és már indulhatunk is, én tekerek ők pedig szép csendben, néha kicsit hangosabban nézelődnek, levegőznek. Így szoktunk menni oviba, boltba, ügyet intézni, kirándulni. Ha feszültebb vagyok, kicsit állítok a váltón, hogy nehezebb legyen tekerni, és néhány méter múlva már érzem, ahogy kezdem kiengedni a gőzt. Mire hazaérünk egy újra mosolygós anyuka száll le a bicajról. Ha jó a kedvünk beszélgetünk, énekelünk. Akkor is jó szolgálatot tesz, ha Apával szeretnénk két mondatnál többet folyékonyan beszélgetni. Gyerekek becsatt, mi pedig egymás mellett tekerve tudjuk tervezni a jövőt vagy megváltani a világot. 🙂 Anyagilag is kész haszon, sokkal kevesebb benzint fogyasztunk így, hogy szinte mindig biciklivel megyünk. Hátránya annyi, hogy ha nagyon nagy szembeszél van irtó nehéz tekerni, illetve esőben én ronggyá ázom.
Összegezve mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeret mozogni és a gyerekeit nem tudja másra bízni, amíg egy kicsit kikapcsolódna.
Kommentek