A rendrakást a nagyobbik fiam ( 4 éves) ruhásszekrényében kezdtem. Gyerekruhákat pakolni, hajtogatni eléggé élvezetes, így gondoltam majd jól haladok. Kicsik, cukik, jó illatúak… és mindegyik ruhadarabhoz kötődik valamilyen emlék, ami nem túl szerencsés, ha az ember tényleg szortírozni,” neadjisten” kidobni akar dolgokat. Szóval jó hosszan elidőztem, hogy most melyik kupacba is tegyem a holmikat. Mert kupacom az volt négy is: marad, kistesónak, továbbad, kuka. Az első kettőbe még csak-csak kerültek dolgok, de az utóbbi kettőbe elég kevés. Nesze neked minimalizmus….
Már kezdtem gondolkodni, hogy elhívom az Anyukámat, mert ő 30 évvel ezelőtt is minimalista volt, amikor ez még divatosnak sem volt mondható, hogy majd akkor inkább ő… de aztán vettem egy nagy levegőt és még egyszer átszortíroztam mindent. A marad kupac már elfogadhatóbbá vált, a szekrénybe bepakolva pedig öröm volt nézni, hogy mennyi hely is maradt és milyen könnyen meg lehet találni mindent. A kistesónak című kupacnál kicsit csaltam, bevallom, több holmi maradt, mint szeretném, de azzal nyugtatom magamat, hogy majd, ha belenő az 1 éveskénk, akkor úgy is újra szortírozom, addig pedig elfér a padláson egy dobozban.
Ha valaki már csinált ilyet az tudja, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog, mint ahogy első körben tűnik. Aki pedig még nem próbálta, annak csak ajánlani tudom, mert utána tényleg sokkal áttekinthetőbb, szebb, rendezettebb lesz minden. Szóval, ha te is belevágsz a nagy rendrakásba, így most ovi-suli kezdés előtt, akkor “Az erő legyen veled!” 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: